Néhányszor már sütöttem édes kalácsot, Limara receptje szerint, alapnak most is ezt vettem, néhány helyen még utánaolvastam, így készült el a remekmű, ami a jövőben minden húsvétkor asztalra kerül nálunk. Nem kell vele sokat vacakolni, mutatós, finom.
Hozzávalók:
3 dl tej
40 dkg finomliszt
10 dkg BL 80 liszt
1 csapott ek só
1 tk cukor
2,5 dkg élesztő
3 ek libazsír
A tejet, egy tojást, lisztet, sót, cukrot, élesztőt a kenyérsütő gépben bedagasztom. Ha már dagasztás közben is melegít a gép, nyitott tetővel dolgoztatom. Ha a dagasztással végzett (a tészta közepesen lágy, ruganyos), kikapcsolom, hogy a kelesztéshez se melegítsen, így hagyom megkelni a tésztát. Amikor a tészta szépen megemelkedett, újra bekapcsolom a gépet, hogy két-három perc alatt átgyúrja. Lisztezett deszkára borítom, három nagyjából egyforma részre osztom, cipókat formálok, kb. 10 percig pihentetem. Így könnyebb lesz nyújtani. A cipókat hosszúkás téglalappá nyújtom, és egyenként megkenem 1 ek libazsírral, majd föltekerem úgy, hogy jó hosszú rudakat kapjak. Végül a rudak végeit összenyomom, a rudakat szépen egymásra pakolva szorosan összefonom, sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Itt pihen addig, amíg szépen meg nem kel, ekkor lekenem a felvert tojással. A kelés vége felé előmelegítettem a sütőt 180 fokra, ebben sült a kalács 30 percig hőlégkeveréssel. Rácson hűtöttem.